7:1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

7:2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

7:3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

7:4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

7:5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

7:6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7:7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

7:8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

7:9 A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jő fel [többé].

7:10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

7:11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

7:12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

7:13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

7:14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

7:15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

7:16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

7:17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

7:18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

7:19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

7:20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.